Új információs eszköz segíti a turistabuszok vezetőit – köztük jelentős számban a külföldi autóbuszvezetőket – a budapesti Hősök tere és a Városliget környezetében kialakított parkolási rend megismerésében.

2019. július 18-án felállították azt a két nagyméretű információs oszlopot, mely a szöveges instrukciók mellett térképes megjelenítésben is tartalmazza a ligeti autóbuszos közlekedési rendet, a le- és felszállító pontokat, illetve a Városliget közvetlen közelében, a Hermina úton és a Dózsa György úton kialakított parkolóhelyeket és azok megközelítésének irányát. A két oszlop arculati elemeiben megegyezik a ligeti információs totemekkel. A kihelyezéssel összefüggő vagyonkezelői és forgalmi engedélyeztetést ugyanakkor a NiT Hungary kezdeményezte, és azok gyártását és kihelyezését is az ipartestület saját forrásból finanszírozta.

A Műcsarnok melletti autóbusz-parkoló kényszerű megszűnését követő időszakban a szervezet jelentős szerepet vállalt a Hősök tere autóbuszos turistaforgalmával összefüggő „forgó” rendszerű közlekedési és parkolási rend kialakításában, szoros együttműködésben a Városliget Zrt-vel, a közlekedésszervezővel, a rendészeti szervvel és a társ-szervezetekkel.

A közös erőfeszítéssel kialakított, és jelen formájában március óta érvényes rendszer – a környezet sajátosságait és a szűkös lehetőségeket is figyelembe véve – a lehető leghatékonyabb, és hosszú távon is működőképes. Természetesen ennek alapfeltétele egyik oldalról a szükséges tájékoztatás, másik oldalról pedig a jogkövetés, tehát az, hogy a térre érkező autóbuszvezetők ismerjék a rendszert, birtokában legyenek a szükséges információknak, és lehetőség szerint tartsák is be forgalmi rendet és a KRESZ szabályait, különös tekintettel a leszállító helyeknél kihelyezett táblák előírásaira.  Ha a forgalmi rendet minden buszos és idegenvezető betartja, akkor enyhülhet a most még sokszor jellemző kaotikus helyzet. Ezt támogatja a rend betartását segítő hatósági jelenlét és a buszvezetők részére készített térképes szórólapok osztása is.

A most kihelyezett, jól látható, többnyelvű, szöveges és térképes magyarázattal ellátott oszlopok a remények szerint a rend helyreállását támogathatják. A forgalmi rend betartása az autóbuszok vezetőinek közös érdeke, hiszen a le- és felszállító helyeket hosszabb parkolásra használó buszvezetők az utánuk érkező buszok vezetői számára lehetetlenítik el a biztonságos és gyors utascserét, és szabálytalan megállásra, vagy hosszabb kőrözésre kényszerítik őket a ligetet határoló útvonalon.

A Liget-projekt megvalósítása során a biztonságos és rendezett autóbuszos utasforgalom érdekében a NiT Hungary, a Városliget Zrt. és a rendészeti hatóság továbbra is együttműködik. Ennek keretében további fejlesztések várhatók a vizuális információs eszközök tekintetében, amelyek segítséget nyújthatnak a térre érkező buszok vezetői számára a tájékozódásban és a forgalmi és parkolási rend megismerésében. Időközben az Olof Palme sétányon kialakított le- és felszállító pontokon kihelyezték azokat a padokat is, melyek a buszokra várakozó csoportok kényelmét szolgálják.