Lezárult az “5 tengelyen biztos kézzel” vezetéstechnikai és közlekedésbiztonsági verseny online selejtezője. Negyvenen jutottak be az elődöntőbe, ahol már gyakorlati feladatok várják a versenyzőket, akik az „ország legjobb kamionsofőrje” címért és az ezzel járó kétmillió forintért küzdenek.

Az online előválogatóra 11 héten keresztül gyakorolhattak a résztvevők. Az online selejtezőn 30 kérdés közül a lehető legtöbbet kellett megválaszolnia a versenyzőknek, csak a legjobb eredményt elérők juthattak be az elődöntőbe.

Az elődöntősök között a tavalyi győztes, Kormos Csaba Tibor, valamint az ezüstérmes, Gasparovics Ferenc és bronzérmes, Könczöl András is megtalálható. Érdekesség, hogy hármójuk közül éppen a tavaly harmadik helyezett érte el a legjobb eredményt az online teszten.

A gépkocsivezetők ügyességét, rátermettségét és kreativitását is próbára tevő országos versenysorozaton a legjobban felkészült, járművét legjobban ismerő és legbiztonságosabban kezelő magyar kamionsofőrt keresik. Az idei, immáron hetedik alkalommal megrendezésre kerülő verseny a NiT Hungary és az ORFK-OBB közös együttműködésében valósul meg. A döntőt szeptember 28-án rendezik meg Európa legkorszerűbb vezetéstechnikai tanpályáján, a drivingcamp Hungary-n. A döntővel párhuzamosan zajlik majd a verseny ingyenes családi napja, amelyen a kis- és nagy gyermekes családok minden tagja megismerkedhet a közlekedés alapszabályaival a szórakoztató játékoknak köszönhetően.

A szervezők célja, hogy a kamionos hivatás presztízsének emelésével megoldást találjanak az ágazat munkaerő problémájára is. Jelenleg több ezer hivatásos kamionsofőr hiányzik a szegmensben és a közel 130 ezer aktív sofőr legalább fele a következő 5-10 évben nyugdíjba vonulhat.

Forrás: NiT Hungary, vezess.hu

További információ: https://5tengelyen.hu