A hét elején jelentős torlódások alakultak ki a magyar-szlovák határátkelőknél a szlovák fuvarozók sztrájkja miatt.  A szlovák Közúti Fuvarozók Egyesülete (UNAS) figyelemfelhívó közúti demonstrációja és blokádja elérte célját, a teherfuvarozók megegyeztek a kormánnyal. Az ígéretek szerint csökken a járműadó és kedvezményesebb lesz az útdíj. 
 
 A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint a figyelemfelhívó demonstráció alatt Magyarországon a közlekedés főként az M15-ös gyorsforgalmi úton lassult le, ott a teljes szakaszon álltak a teherautók. A szlovák fuvarozók a demonstrációt felfüggesztették, ugyanis számos ígéretet kaptak a kormánytól. Az Infostart.hu beszámolója szerint A pénzügyminisztérium e hét végéig javaslatot tesz a teherforgalomra vonatkozó adók csökkentésére. A közlekdési tárca pedig megígérte, hogy 2022 után életbe lépő útdíjrendszer előkészítésében részt vehetnek a fuvarozók is. Peter Pellegrini kormányfő úgy fogalmazott, olyan árakat szabnak meg, hogy Szlovákia konkurenciaképes legyen a V4-es országokkal.

A Szlovákiai Teherfuvarozók Uniójában tömörülő fuvarozók múlt héten kedden léptek sztrájkba, és előbb a fővárosban, majd országszerte eltorlaszolták az utakat, köztük több határátkelőhelyet is. A sztrájkot azonban kedden befejezték, miután a kormány megígérte, hogy előkészít egy javaslatot, melynek értelmében csökkenthetik az úthasználati díjak adókulcsát.

A pontos számok még nem ismertek, de a csökkentések mintegy 30 százalékosak lehetnek. Peter Pellegrini miniszterelnök úgy fogalmazott, olyan árakat szabnak meg, hogy Szlovákia versenyképes legyen a V4-es országokkal. Hozzátette: Úgy tűnik, hogy a magas fix terhek miatt számos fuvarozó külföldön regisztráltatja járművét, ahol alacsonyabbak az útadók.

Pavol Jančovič, a teherfuvarozók másik érdekvédelmi szövetségének, a Česmadnak az elnöke üdvözli a kormány döntését. Mint mondta, a járműadó csökkentését tíz éve szorgalmazzák, de mindig csak az ígérgetésekig jutottak. Így fokozatosan vesztettek versenyképességükből a visegrádi országok között is. Jančovič úgy fogalmazott, esélyt sem kaptak, hogy felzárkózzanak a környező országok fuvarozóihoz. „Most erre jelet kapunk” – mondta.

Ladislav Kamenický pénzügyminiszter jelezte a javaslatot több változatban készítik elő, hogy a csökkentés megfeleljen az egyes teherjármű típusoknak illetve pótkocsiknak.

A kormány ezek közül fogja kiválasztani a legmegfelelőbbet, vagyis azt, amely a legnagyobb mértékben erősíti a versenyképességet, de csak elfogadható mértékben terheli meg a költségvetést. A díjcsökkentésekről a fuvarozókkal a pénzügyminiszter már csütörtökön tárgyalhat.

A kormány terve, hogy még ebben a választási ciklusban elfogadja a gépjárműadóról szóló törvény módosítását, így az új, alacsonyabb adókulcs már az idei évtől érvényes lehet. Peter Pellegrini bízik benne, hogy az új adókulcsot a február végi választások után alakuló új kormány is meghagyja majd.

Forrás: MTI, Infostart.hu