Van, ahol már üres áruházi polcok jelzik a problémát. A koronavírus-járvány mellett a folyamatos teherautóvezető-hiányt és az emiatt elmaradó fuvarokat okolják. 

A hiány az Egyesült Államoktól Németországig számos helyen érzékelhető, Magyarországon se jók a kilátások. A probléma azonban mélyebben gyökerezik, sokan hagyják ott a szakmát, hiányzik az utánpótlás amihez a képesítéshez jutás anyagi nehézségei is hozzájárulnak. Ennek következtében pedig a teherautó-vezetői szakma korfája fogyó képet mutat.

„Ebben az életkorban és efölött már jelentkeznek bizonyos egészségügyi problémák, és a járványhelyzetben sokan döntöttek úgy, hogy nem vállalnak többletkockázatot, és más munkakörben helyezkednek el, vagy ha lehetőségük van rá, nyugdíjba vonulnak.” 

“Aki jelenleg egy nyerges vontatóra kíván jogosítványt szerezni, annak legalább 2 millió forintot kell áldoznia a szükséges képesítési feltételek teljesítésére, de ha valaki a nulláról indul, és D kategóriás jogosítványt, illetve gépjárművezetői képesítést szeretne szerezni, annak 2,5-3 millió forintot kell erre áldoznia.” – nyilatkozta Dittel Gábor, a NiT ügyvezető főtitkára.

A távolsági fuvarozásban rosszabb a legrosszabb a helyzet, leginkább a változó és sokszor aránytalan bérezés miatt. Az Egyesült Államokban a heti munkaidő elérheti a 60-70 órát, a sofőröket viszont jellemzően nem óránként, hanem mérföldenként fizetik. 

Magyarországon is főleg a távolsági, nemzetközi viszonylatban érzékelhető a munkaerőhiány, bár a hazai színvonalhoz képest kimagasló jövedelmeket is meg lehet keresni. 

„Egyrészt kevesen vállalják, hogy akár egy-két hétig is, de távol kell lenniük családjuktól, barátaiktól, másrészt már a kalandvágy sem motiválja az ifjabb generációt, hiszen ma már szabadon utazhatnak keresztül-kasul Európában, ehhez nem kell volán mögé ülni.” – mondta Árvay Tivadar.

Azért is lenne fontos mihamarabb megoldást találni a problémára, mert a fuvarozási helyzet romlása más szektorokat is magával ránthat. Az áruszállítás a legtöbb ipari és kereskedelmi szektor elengedhetetlen része: empirikus közgazdasági kutatások is megerősítik, hogy a szállítási aktivitás csökkenése sok más ágazatot is magával húzna.

 

Forrás: G7