Magyarországon jelenleg évente egymillió lakosra 61-80 közötti halálos baleset jut, miközben az Európai Unió tagállamainak átlaga 50 körül mozog. 2050-re a cél, hogy az Unió közúthálózatán egy ember se halljon meg közúti baleset következtében. A hivatásos tehergépjármű-vezetők azok közé tartoznak, akik a legtöbb időt töltik el a forgalomban, így a közlekedésbiztonság szempontjából kiemelten fontos szerepük van.

A KSH adatai szerint a tavalyi évhez képest minimálisan javultak a baleseti statisztikák: míg 2018 első félévében 2194, idén az első hat hónapban 2115 közúti közlekedési baleset történt. A baleseti statisztikák több évnyi átlagát alapul véve a személyi sérüléssel járó közúti balesetek körülbelül 9 százalékát tehergépjármű-vezetők okozzák, a legfrissebb adatok ehhez képest javulást, 7 százalékos arányt mutatnak. „A tehergépkocsik közlekedésének magasabb a kockázata, hiszen a nagyobb méretű járművekkel a manőverek komplikáltabbak, emellett esetleges baj esetén – a jelentősebb tömeg miatt –, a sérülési és halálozási kockázat magasabb. A célunk, hogy a mutatók javuljanak, és évről évre kevesebb baleset történjen. Ezért kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a hivatásos sofőrök magas szintű szaktudással és rutinnal rendelkezzenek. Ezért rendezzük meg idén is az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottságával közösen az „5 tengelyen – biztos kézzel” közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai versenyt, amelyen Magyarország legjobb kamionsofőrjét keressük” – emelte ki Dittel Gábor, a NiT Hungary ügyvezető főtitkára.

A gyakorló gépkocsivezetők ügyességét, rátermettségét és kreativitását próbára tevő országos versenysorozaton a legjobban felkészült, járművét a legmagasabb szintű vezetéstechnikai tudással és legnagyobb biztonsággal kezelő magyar kamionsofőrt keresik. Az izgalmas verseny célja a sofőrök munkájának elismerése, a közúti partnerség erősítése és a hivatás népszerűsítése, a győztes jutalma idén 2 millió forint lesz. Az „5 tengelyen – biztos kézzel” döntőjét szeptember 28-án tartják a zsámbéki drivingcamp Hungary-n, aznap derül ki, hogy a 10 kimagasló tudással rendelkező versenyző közül ki lesz Magyarország legjobb kamionsofőrje. A programot ingyenes családi nap egészíti ki, ahol a gyerekek interaktív közlekedésbiztonsági programokon sajátíthatják el a helyes közlekedés szabályait.

További információ, nevezés: https://5tengelyen.hu/

YouTube: https://www.youtube.com/watch?v=Q_tf19K9Zjw