Egymás után tiltják ki az indiai matrózokat és a szubkontinens kikötőit megjárt hajókat a világ legforgalmasabb kikötőiből. Már a fogyasztói árakba is beépült a logisztika drágulása, és újabb áremelés sem kizárt.

A globális logisztikai hálózat már éppen kezdett helyreállni a járvány, valamint a Szuezi-csatorna eltorlaszolása okozta problémák után, most azonban újabb lassulás, illetve iparági szereplők szerint annál lényegesen nagyobb sokkhatás fenyegeti nemcsak a szállítmányozást, de a távol-keleti gyárak alkatrészeire építő ipar talpra állását is. Az indiai vírusvariáns villámgyors terjedése miatt ugyanis egyre több logisztikai csomóponton korlátozzak az indiai kontinensről érkező hajókat – tudta meg az index.hu

A Financial Times cikke alapján a Willhelmsen hajózási vállalatra hivatkozva például megemlíti, hogy Zhousan kikötőjében a kínai hatóságok megtiltották, hogy kikössenek azok a hajók, amelyek az elmúlt 3 hónapban Indiában vagy Bangladesben jártak.

Ennél is nagyobb problémát jelent, hogy Szingapúrban és az Egyesült Arab Emírségekben található Fudzsejra kikötőjében is korlátozni kezdték a hajózószemélyzet váltását, amennyiben a 4-6-8 vagy akár 10 hónapot a tengeren töltő személyzet váltásaként érkező legénység tagja a közelmúltban Indiában járt. A városállam kikötőinek hatóságai a tilalmat kiterjesztették a bangladesi és a pakisztáni származású tengerészekre is.

Jelenleg világszerte 1,6 miliónyi tengerhajózásból jelentősen sokan, 240 ezren származnak Indiából. Emellett ugyancsak jelentős a filippínó és a kínai tengerészek aránya is.

Az indiai variáns terjedése kapcsán az is gyakori tapasztalat, hogy bár elvileg csak negatív koronavírusteszttel és kötelező karantén után szállhatnak fel a tengerészek a hajókra, a fedélzeten később mégis pozitívra tesztelik őket. Ahogyan az is, hogy az összeomlott indiai egészségügy késve küldi a matrózok után a teszteredményeket, s emiatt is nehezebb kiszűrni a betegeket, illetve idejében megszervezni a váltásokat.

Esetenként a teljes legénység megfertőződik, ami miatt vesztegelni kényszerülnek az óriás teherhajók, hatalmas veszteséget okozva a szállítmányozóknak és az áruk megrendelőinek is. A nagyságrendek érzékeltetése végett: a Szuezi-csatornát eltorlaszoló és a vizsgálat miatt még mindig Egyiptomban veszteglő Ever Given 18 ezer konténernyi árut fuvaroztak.

Ráadásul a vasúti fuvarozás – fenntarthatóság ide vagy oda – csak addig versenyképes, amíg az egyes államok támogatják, míg a tengeri szállítmányozás piaci alapon is kitermeli a két legnagyobb hajótársaság által megrendelt 20-20 óriás teherhajó következő három évben való vízre bocsátásának költségeit is.

A nemzetközi hajótársaságok mindenesetre sürgetik az ENSZ-hez tartozó Nemzetközi Hajózási Szövetségen keresztül a mielőbbi oltást, illetve azt, hogy az egyes országok oltási rendjének kialakításakor élvezzenek prioritást az ágazat dolgozói – egyelőre kevés sikerrel.