Többszáz hamis hangszórót és fejhallgatót találtak egy bolgár kamionban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Gyulánál.
Az Autós Nagykoalíció üdvözli az Európai Parlament szavazásának eredményét, mely során a szén-dioxid-mentes új autókról létrejött októberi megállapodás elfogadása mellett döntöttek.
Kevesebb, mint 3 hét maradt a jubileumi 10. „5 tengelyen-biztos kézzel!” verseny nevezési időszakából.
A legjobb magyar kamionsofőr a nettó 2 millió forint fődíjon túl Európa legkiválóbb tehergépkocsi-vezetőivel mérheti össze gyakorlati és elméleti felkészültségét a Goodyear luxemburgi tesztpályáján 2023-ban.
Egy év kimaradás után ismét az „5 tengelyen-biztos kézzel!” versenyjármű kormánya mögé ülve vehetett részt az elődöntőn az a 30 tehergépjármű-vezető, aki az online előselejtezőből továbbjutott.
Az áremelkedés várhatóan hatással lesz a fuvarozói díjakra és a szolgáltató szektor áraira is.
Idén is megrendezik a kamionos találkozót, ahol a kilátogatók láthatnak akár 500 lóerős teherautókat is.
Az év eleje óta tapasztalt, eddig mintegy 14 százalékos gázolajár-emelkedés és a negatív tendencia várható folytatása miatt nem kerülhető el, hogy a fuvarozók a megnövekedett költségeiket a megbízói oldal felé kiajánlott fuvardíjakban érvényesítsék.
Az év eleji logisztikai áremelkedés és konténerhiány után most a kínai kikötőzárások okoznak súlyos problémákat, amiket itthon is érezni.
Mintegy 5 milliárd forint értékben növeli magyarországi kapacitásait a Gestamp és az Ames – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Sorra tiltják ki indiai matrózokat és az India kikötőit megjárt hajókat a világ legnagyobb kikötőiből. Már a fogyasztói árakba is beépült a logisztika drágulása.
Az idei első négy hónapban 42 714 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 10 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában.
Eltúlzottnak tartja a Waberer’s gyorsjelentését övező várakozásokat a Concorde elemzője. A számokat a nemzetközi szállítmányozás gyenge teljesítménye húzhatja le.
Az Eurowag Energy üzletágának ügyvezető igazgatója csapatával együtt összeállította a logisztikai szektor jövőjét formáló trendeket és megatrendeket.